az elsővel még az özönvíz előtt találkoztam, de nem úgy mint "gattara" (mivel nem is volt az). A Bolthoz csapódott 1 macsek, oldala sebes, szőr nélküli. Jámbor volt és alázatos, sosem jött a bejárat fényszögénél közelebb. Az önkéntes szervek állatorvost küldtek, kezelte, miegymás és a cica maradt. Aludt a Bolt előtti kartondarabon és felügyelte a forgalmat a placcon. Aztán jött Emi anyukája és vett neki kaját...

Én még őszinte ember voltam, meg is kerdeztem, miféle játék ez? Eljátsszuk, hogy sajnáljuk, etetjük és majd mikor megunjuk, elüldözzük?
Mára már tudom, nem így működik. Geppi (a Geppettából) azóta is ott él, vagyis 5 éve már...
Mára már tudom, hogy Rómában a szabadon, kolóniákban élő cicák száma több mint félmillió. Hogy a legnagyobb a Torre Argentina Központ, akik szervezetten foglalkoznak ivartalanítással. Ők csak betek és/vagy sérült (vak, csonka) cicákat fogadnak már be, de foglalkoznak örökbeadással, és a többi kolónia nyilvántartásával is. Az önkéntesek akik a központban dolgoznak, a világ minden tájáról érkeznek, fiatalok, lelkesek.

Mégis, a "gattara" jelenség nem tűnt el a dolgok szervezetté válásával. A Macskás Nénik (azt hittem, ennek a szónak csak nőnemű változata van, de nem. Vannak Macskás Bácsik is) továbbra is léteznek, gondoskodnak a cicákról, amennyire erejükből telik. Megvan a Mary Poppinsból a Galambos Néni? Na ilyenek a Macskás Nénik is; szeretetük és tevékenységük nem harsány, de példa. Mindenkinek, emberségből.

Milánóban továbbképzést tartottak gattaráknak és gattaróknak, ma hallottam a rádióban... Ott kb százezerre tehető a kóbor macsekok száma.